2014. november 10., hétfő

Körömnövesztési valóságshow - 5. rész (Stagnálás)

Talán izgalmasabb lenne ez a fotó-napló, ha a körömnövesztő-erősítő csodaszeremet a kezdetektől fogva szabályosan, következetesen használtam volna. Úgy, ahogy a "használati útmutató" írja. Nos, ehhez az kellett volna, hogy heteken át pucér (csak erősítővel lekent) körmökkel rohangáljak, és ez nekem elképzelhetetlen, kibírhatatlan lett volna. Bírtam néhány napig, aztán megadtam magam. Nem szeretem a színtelen körmeim, muszáj festenem, alkotnom. :)

Ezután az Eveline 8in1-t csak alapként használtam. Szerencsére így is éreztem a hatását, valamennyivel ellenállóbak lettek a körmeim. Most viszont eléggé stagnálós időszakban vagyok, bánom, hogy nem tudok kitartani a "kezelés" mellett.
Az a forgatókönyv hétről-hétre, hogy hét közben növöget a körmöm, de aztán a körömsarkok a gyengébb körmeimnél leszakadnak. Legkésőbb hétfőn tehát reszelhetem is le azt a keveset, amennyit a hét alatt nőni tudott. Annyira nem vág földhöz ez a sikertelenség, mert nem vágyom többcentis körmökre, szeretem a rövidet látványra is, meg hordani is. De nem bánnám azért, ha hagyhatnám picivel hosszabbra, anélkül, hogy megadnák magukat az elvékonyodott, rétegesen levált sarkok. :)

Így kicsit unalmasabb, nem túl látványos lesz ez a sorozat, de ennek ellenére szeretném folytatni, mert így láthatjuk csak, hogy minden jó-e, ha a vége jó. Aztán meg lehet ráunok és leváltom, hiszen láttam és kaptam is tippeket. :D




Köszönöm, hogy benéztetek! Ma este még egyszer jelentkezem! ;)

6 megjegyzés:

  1. Életemben nem voltak még ilyen hosszúak és erősek a körmeim, mint most, annyira vicces, 2 napja reszeltem visaza őket és még így is baromi hosszúak. Én tényleg a világmindenséget is kipróbáltam, régóta ez a problémám, így azt mondom, ha még 1-2x rá tudnád szánni magad 2-3-4 napnyi csupasz körmökre, meg lenne az eredménye a kúrának és tényleg nem szakadozna be utána sem a körmöd. Nem hiszem, h létezik másik csoda fegyver, ami csak úgy alaplakként kenve jobban működne ennél... (de nem akarlak győzködni, szerencsére én már túl vagyok ezen a problémán :))

    VálaszTörlés
  2. :) Valószínűleg hamarosan ráerőszakolom magamra a pucérkodást, mert nem hagy nyugodni a dolog. :) Ha más nem, a kesztyűs időszakban. Nem veszem győzködésnek, természetesen igazat adok neked és inkább motivációnak veszem. ;) És köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. Hehe, megpróbálom! :) De neked se könnyű, úgyhogy hajrá neked is! :))

      Törlés
  4. Nálam is körömerősítési projekt van terítéken, mert megpróbálkozom a géllakk nélküli léttel, és bár nálam nem lesz fotónapló, remélhetőleg tudok majd tippekkel szolgálni. Persze ha bejönnek a reményeim, és tényleg megerősödnek a körmeim :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagy nagy kitartást kívánok hozzá, nem lesz könnyű menet! :) És persze várom a fejleményeket, azt is leírhatod, ami nem válik be, szerintem érdekes ez másoknak is. :) Én legalábbis sok dolgot feljegyzeteltem már magamnak. Most egyébként picit nőtt a körmöm, de feleslegesnek tartok minden milliméterről beszámolni, úgyhogy ritkábban írok róla. :)

      Törlés