2015. január 10., szombat

Ötlettolvaj #8

Sziasztok!

Hol is kezdjem? Ez egy hosszú bejegyzés lesz.
Rég jártam már úgy, hogy "lemaradtam" egy napról, elvesztem valahol a tér-idő kontinuumban.
Tegnap ugye péntek volt, én ezt tudtam is, és készültem aznapra Ötlettolvajjal. Igen ám, de pénteken nekem annyi felé jártak a gondolataim, hogy nem jutott eszembe, hogy na, eljött a nap. Tudtam, hogy van mit posztolnom péntekre és tudtam, hogy péntek van, mégse állt össze a kép.  :D
Jártatok már így? :)



A másik dolog, amit mindenképpen le akartam írni a mai/tegnapi Ötlettolvaj előtt, az az, hogy ezúttal kicsit félve, nem szívesen mutatom meg a tolvajlásom eredményét. Nem azért, mert ne szerettem volna ránézni a kis művemre, de annyira gyenge utánzata lett az eredetinek, hogy ha én látnám ezt valahol, biztos lehet kinevetném.
Na mindegy, ilyen is kell. Nem kell azt bizonyítanom, hogy minden lakkozásom tökéletes, mert nem az. A ritka rondát nem raknám fel a blogra, de amiben van valami fantázia, miért is ne. Aztán mindenki eldöntheti magának, hogy tetszik-e vagy sem.

A harmadik dolog, ami összefügg az előzőekben leírtakkal: aki figyelemmel kíséri a blogot láthatja, hogy szívesen másolom be, linkelem mások munkáit. Én örülök, ha megmutathatom kik inspiráltak engem, kiknek a munkásságára nézek fel. Hátha tudok olyat is mutatni, akit eddig nem ismertetek.

A mai/tegnapi Ötlettolvaj áldozata is egy ilyen remek művész, Tartofraises, aki egy hete olyan manit posztolt, amibe azóta is szerelmes vagyok, de betegesen. Íme:


Ebben a maniban minden benne van: különleges alapszín, szabadkézi rajz, különleges motívumok, egy kis csillogással fűszerezve.
Most jutottam el oda másodjára, hogy egy manikűr hatására ellenállhatatlan vágyat érzek egy lakk beszerzésére. Az alap itt egy Dance legend multichrome. Bevallhatom, hogy sose vettem még drága lakkot...de most már muszáj leszek! :D

Az én gyenge másolatom a következőképpen néz ki: multikróm alap hiánya (nincs ilyen lakkom és eddig nem is éreztem a hiányát!), minták lakkal festve akrilfesték helyett. Ennyi pont elég, hogy elveszítse azt a bűbájt, ami Ophélie munkájában benne van.
Hát, így néz ki:

Bordós-barnás lakk, de nem színváltós:



És egy zöld-arany színváltós, de elmarad a wow-hatás:



Szóval, összességében szerettem, de ha belegondolok, miről másoltam, megszakad a szívem :) Az biztos, hogy a megfelelő kellékek beszerzése után újra nekifutok ennek a manikűrnek.

Köszönöm, hogy benéztetek és szívesen fogadom a véleményeteket a manival, vagy a hosszas bevezető bármely témájával kapcsolatban. :)

Mai TO DO számotokra: Menni nyálat csorgatni Tartofraises oldalára: www.nail-art.fr

Felhasznált lakkok:
barnás bordós alap: Rapsod - 122 (ezer éves lakk)
aranyos zöldes színváltó alap: Rival de Loop - 30 fantasia
és még sokan mások...


18 megjegyzés:

  1. Bakker!
    A hideg futkos a hátamon! :D
    Ezzel a manival kelek-fekszem, amióta csak ez a nő elkészítette!
    Rendszeresen követem a munkáit, tulképp ő volt az első, aki hatással volt rám ebben a műfajban.
    Ezt a manikűrt én is el akartam lopni tőle, de menet közben megváltozott a koncepció, a gyakorlások során banditásra vettem a figurát és ami a KM-re felkerül majd a napokban, már nem fog emlékeztetni erre, de ebből született! :)
    Szép lett a Te verziód, abszolút idézi az eredeti elképzelést, és nagy öröm számomra a tudat, hogy téged is megérintett ez a mani! :)

    VálaszTörlés
  2. Megérintett?! Beteges vonzalmat érzek iránta, obsession (hogy mondják ezt magyarul?) :D örülök, hogy nem csak rám volt ilyen hatással, ezzel igazolom magam, hogy nem véletlen a rajongás. :)
    Kíváncsi vagyok a te újraértelmezett művedre is és továbbra is sérelmezem, hogy nincs blogod! Szólj, h feltetted KM-re. Hülye vagyok, elfelejteném. :)
    És külön örülök a körmös-rokonlelkűségünknek! :)

    VálaszTörlés
  3. A szöveget pedig kétszer is elolvastam, miután megtekintettem a műveidet, és felfogtam, hogy ez bizony két verzióban is elkészült! :)
    Ezek után úgy gondolom, hogy érdemes ezt a manikűrt újratöltened, mert önmagadhoz képest tényleg nem wow, bár nagyon szép, és mégsem wow...én is ezzel küzdöttem, én ezért változtattam végül valami mássá.

    Ajánlhatok az újratöltéshez egy olyan alaplakkot, amitől garantáltan elájulsz majd, ugyanakkor 1000 Ft alatt kapható?
    Ha igen, linkelem, de ezúttal a gugli nem valószínű, hogy barátod lesz, csak el kell hinned nekem, hogy jó lesz, talán még jobb is, mint a DL multikróm :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, úgy kettő, hogy a bal kezemre a barnás alappal, a jobbra meg a aranyos-zöldes alappal.
      Természetesen, bármikor kérdés nélkül ajánlhatsz, várom szeretettel a linket. :P.

      Törlés
    2. http://www.crystalnails.hu/bolt/koromlakk/hypernova/114-Crystal-Nails-DIAMOND-lakk---8ml-6245

      A bemutatott színminta alapján nem vettem volna meg, de Rossmannban járva felfigyeltem rá. Az új kollekció valamennyi lakkja bámulatos, de ez multikróm

      Törlés
    3. Köszönöm! :) Milyen színekben játszik ez?

      Törlés
    4. Pontosan úgy néz ki, mint a csajszi (ezen) fotóján az alaplakk.

      Törlés
    5. Húha, akkor nem is kérdés, hogy le kell csapnom-e rá! :)

      Törlés
  4. Új libabőr: a manikűröm neve: OBSESSION! (tegnap éjjel adtam ezt a nevet, mert ez jutott eszembe, amikor ránéztem a gyakorlócetlimen a kész mintára)
    Amikor olvastam a választ, azt hittem kinyúúúlok! Na jó, ennyi paranormális jelenség elég is az én vén fejemnek a mai napra! :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe, ez már tényleg paranormális. :D
      Bár látva a szenvedélyünket a szóban forgó mani iránt, annyira talán nem is megmagyarázhatatlan jelenség ez. :)

      Törlés
    2. ...tadaaammm...! :)
      Elkészült a mani, fent van a KM-án. :D

      Törlés
  5. A barnás verzió jobban tetszik, mert nem szeretem a multikróm lakkokat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira én se vonzódok irántuk, de ehhez a manikűrhöz egyszerűen ez KELL és kész. Nem nyugszom, míg meg nem szerzem. :)
      Örülök, hogy a barnás azért tetszik neked! ;)

      Törlés
  6. Atyaég, csodálatos az eredeti verzió *.* Na de azért neked sem kell szégyenkezned, mert a tiéd is irtó jól néz ki, nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) De megelégszek azzal is, ha együtt imádjuk az eredetit! Nálam szerelem. :)

      Törlés
  7. Én is már nagyon sokszor inspirálódtam tőle. :) nekem a régi lakkozásai jobban tetszenek. Pl a mostaniban is csak az alaplakk tetszik, viszont a te verziódban mindkettőért odavagyok. Szerintem nincs amiért fájjon a szíved, a te változataid sokkal jobban sikerültek. Legalábbis nekem mérföldekkel jobban tetszenek. A kevesebb néha több. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh hát ennek nagyon örülök, de nekem még mindig szívszerelmem a munkái. Viszont nagyon nagyon jól esik, amit írtál :))

      Törlés