2014. szeptember 22., hétfő

Díjat kaptam

Köszönöm szépen Noéminak, hogy díjra jelölt. :)



Következzen tehát egy személyes bejegyzés.

A díjjal járó szabályok:

11 dolgot meg kell osztani magadról!
11 kérdésre felelni!
11 blogot linkelni és jelölni és nekik ugyanennyi kérdést feltenni!

11 blogot biztos nem fogok tudni kiválasztani, mert nem nagyon gyarapítottam a blog-listámat, és persze sokan már másoktól is megkapták ezt a díjat...

11 dolog rólam:

1. Nagyon ragaszkodok emberekhez és tárgyakhoz is. Tudom, hogy tárgyakhoz nem kellene. De egy-egy gyerekkori játék, nyaralási emlék vagy ajándék fontos nekem és szívesen őrizgetem.
2. A Harry Potter volt az első könyv, amit nem tudtam letenni. Akkor értettem meg, hogy lehet szeretni az olvasást.
3. Sok év után rájöttem, hogy nem érzem magam jól a sötét ruhákban. Most már nagyon ritkán veszek fel sötét felsőt, a nadrágokkal nincs gond, de az arcomhoz közel zavar a fekete, sötétkék, lila, piros stb.
4. Szeretek interneten kommunikálni és kapcsolatot építeni, így minden bloggerinára is jó ismerősként gondolok, még ha soha nem is találkoztunk.
5. Úgy érzem, túlságosan is empatikus vagyok.
6. Néha nem találom a helyem ebben a világban. Nem vagyok hajlandó felszínes, érdekkapcsolatokat kialakítani, csak azért hogy könnyebben boldoguljak.
7. Sminkcuccot nem halmozok, de körömlakk minden mértékben jöhet.
8. Imádok külföldre utazni és imádom a külföldi embereket. Még ha nincs is bennük semmi különös, akkor is érdekesebbek számomra…
9. Rossz az arc- és névmemóriám. :(
10. Lélekben idősebbnek érzem magam, mint vagyok. Külsőre pedig pont az ellenkezője. :D

11. Szeretem a barokkos körmondatokat. :D

Noémi kérdései:


1. Mi a legkedvesebb nyári emléked?
Legkedvesebb emléket nem tudok kiemelni, de a legmeghatározóbb emlékeim bizonyos egzotikus nyaralásokról származnak.

2. Anyás vagy apás vagy inkább?
Anyás.

3 Kedvenc ünneped? Miért?
Karácsony. A készülődés miatt. Sok a stressz, de megéri.

4. Utazáshoz készülsz. Mi az amit semmikép nem hagynál otthon?
Magamat :D Na jó, hát mondjuk bugyit. :D

5. Mi az a három dolog amivel kilehetne űzni a világból?
Hideg, bűz, hülye-rosszindulatú emberek...

6. Mit szeretsz csinálni szabadidődben?
Körmözni :P

7. Mi a legnagyobb álmod
Olyan meló, amit szeretek...

8. Mi (volt) a kedvenc tantárgyad suliba?
Rajz.

9. Kitől kaptad a neved és miért?
Apukám Emesének vagy Zsófinak nevezett volna, de anyukám valami különlegesebbet szeretett volna (hál’Istennek :P ), úgy lehettem Karolina, hogy apukám felmenői közt volt ilyen nevű.

10. Van kedvenc sorozatod? Mi az?
HIMYM, The Bing bang theory, Plus Belle la Vie, Első csók és folytatásai – szintén franciául.

11. Mire vagy eddig a legbüszkébb az életedben?
Elvek, büszkeség, barátok.


11 blog, akit jelölök a díjra és kérdések:

Közben úgy döntöttem, hogy belinkelek néhány olyan blogot, amit nagyon szeretek, de a múltkor se jelöltem őket a liebster awardra, mert akkor is megkapták a díjat mástól, vagy azóta fedeztem fel őket:

Így a díjat jelképesen tovább adom a következőknek, ha szeretnék, válaszolják meg Noémi kérdéseit. :) Remélem nem veszik rossz néven, ha nem küldök külön értesítést.

http://megaera-magical-world.blogspot.com/
http://azrail5.blogspot.com/
http://njoythestyle.blogspot.com/
http://thimmykevilaga.blogspot.com/
http://unalomuzesalapfokon.blogspot.com/
http://lakk--lak.blogspot.com/




4 megjegyzés:

  1. De aranyos vagy nagyon köszönöm <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nincs mit :))) ha jól emlékszem te is megkaptad Noémitől, remélem nem bánod, hogy nem küldtem el :)

      Törlés
  2. Köszi drága, már ki is töltöttem!
    Legközelebb majd dobsz róla kommentet, hogy nehogy lemaradjak véletlenül? :P
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Szívesen!
      Direkt nem írtam senkinek róla kommentet, de legközelebb nem halasztom el, mert belátom, ez lenne a lényege. :)
      Puszi!

      Törlés