2014. július 18., péntek

Vonal-virágok

A mindenkori legegyszerűbb, legkedveltebb és talán a leggyorsabb körömdíszítési "technika" számomra a vonalakból, pöttyökből rajzolt minta. Virág, pillangó vagy bármilyen absztrakt, a végtelenségig variálható.
De azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül, hisz anno műkörmös időszakomban a vendégeim is ezeket kedvelték a leginkább. És ha megnézem az aktuális körmös munkákat, megállapíthatom, hogy a csíkok, pöttyök azóta se mentek ki a divatból :)

A mai bejegyzésbe két manit sűrítettem bele, mivel egyenként nem különösebben feltűnőek vagy bonyolultak, egyszóval úgy ítéltem meg, hogy nem érdemeltek meg külön-külön bejegyzést. :P

Egy számomra igen kedves, sötétnek mondható szín, amit azért szeretek mert elegáns és egész sok más színhez passzol. Hogy milyen szín ez, bevallom nem tudom. :D Én az ehhez hasonló árnyalatot - tudom, hibásan - mályvának szoktam nevezni, de azt hiszem tüdőszínnek is hallottam már. (De ugye az sem ez?!) Mikor a lakk üvegcséjéhez fordultam, hogy megtudjam a  nevét, nem lettem okosabb, ugyanis ez a lakk fantázianeve: "What's my name?" Szóval szegény ő se tudja, minek nevezze magát. Na nem baj.



A második jelölt, hát hogy is mondjam...kicsit dedósra sikerült, de mentségemre szóljon, hogy valamikor este 10 után, alvás helyett csináltam. Az apró csillámos fedőlakk azért dobott valamit rajta, enyhe ironikus túlzással hawaii feelingesnek mondható. Na de hát ezt is meg kell mutatni, gyakran amit fejben elképzelek, körmön már nem mutat olyan jól, itt konkrétan az olívazöld nemigen kívánta ezt a babrózsaszínt, akármennyire is kínálgattam. A zöldet még mindig imádom, így az szép és pont. :)
Ezek a képek a két napos állapotról készültek:



Felhasznált lakkok:
mályva meghatározhatatlan szín: Essence Color&Go - 130 What's my name?
fehér: Moyra - 03
arany: China Glaze - Mingle with kringle

olívazöld: Essence Color&Go - 161 Ciao Oliviero
rózsaszín: Aden mini - 04 (Anemone pink)
sárga: ZOYA - Cole
csillámos fedőlakk: Sissi - 28

4 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Oh, köszönöm szépen! ^^ Örülök, hogy tetszenek!

      Törlés
  2. Káprázatosan szépek, főleg az első áll közel hozzám ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)) Az első szerintem is jobban sikerült példány! :)

      Törlés